14. fejezet ~ I feel safe, but I'm not

Képzeljétek el, a Till I Break blog látogatottsága átlépte a 6000-et! Köszönöm szépen nektek!♥

A kis kihagyás miatt elnézést kérek, nem volt türelmem egy helyben ülni írás közben. Most azonban megérkeztem a legújabb fejezettel együtt. Van benne egy csöpp lazulás, ám megváltoznak a dolgok. Szóval, ha tetszik, és még nem iratkoztál fel, nyugodtan tedd meg! Vagy pipálj és szólj hozzá, mindig válaszolok a kommentekre. Ahogy most sem volt másképp, köszönöm szépen Jenni.:)

Szóval nem húzom az időtöket, kezdjetek neki. Kellemes olvasást kívánok!♥

Forget Forever

A puha homokba süppedt a talpam, szinte elnyelt. Míg leterítettem a plédet, végig telefonáltam. Ez nem bizonyult jó ötletnek a tengerparti szél miatt. És mind hiába, mert édesapámat már nem tudtam elérni. Korán reggel hagyott üzenetet, miszerint beosztották még a következő pár napra is. Majdnem sikerült megnyugodnom, hogy haza megy, aztán mégsem tehetem.  Calvina egyenesen a hívogató víz felé vette az útját. Eközben Drew valami újonnan vásárolt napernyő felállításával küzdött a légáramlatban. Feladtam a fél kézzel való ügyeskedést, és inkább őt figyeltem, viccesen festett. Vártam egy utolsó kicsengést, aztán letettem a készüléket. Egyszer csak a popsztár állt velem szemben, megragadta a pokróc két végét. Rámosolyogtam, eltettem a táskámba a kezemben lévő tárgyat, majd a másik felét én fogtam meg. Végre leterítettük a pokróc, egy örökkévalóságnak tűnt.  Letelepedtem, de Saade nem ment el, helyet foglalt mellettem. Kicsit kezdett zavarba ejteni, hogy hirtelen javult a kapcsolatunk. Idő közben Andrew inkább feladta a munkát és felegyenesedett.  Szemem elé tárult izmos felsőteste. Kimelegedett ezért az olasz után indult, hogy megmártózhasson. Figyeltem, míg derékig be nem ért a sós vízbe. Visszafordultam Eric-hez, akinek szintén csupasz volt a mellkasa. Reméltem, nem vette észre, hogy szemrevételeztem.

-          Köszönöm. – kezdtem udvariasan.

-          Az apáddal ennyire jó kapcsolatban vagy? – mosolygott felém.

-          Bocsáss meg. Mi? – nem figyeltem és kissé el is pirulhattam, amiért elbambultam a kidolgozott testen.

-          Édesapáddal ennyire jó kapcsolatban vagy? Most is vele akartál beszélni, nem? – bólogattam hevesen, amit felfogtam mi a téma – Miért aggódsz ennyire érte? Félted, hogy neki is baja eshet az ügyem miatt? – jézusom ezt a rengeteg kérdést.

-          Nem teljesen. Természetesen féltem őt, hasonló okokból. – elgondolkodott, ám mielőtt rákérdezhetett volna, beadtam a derekam és eldöntöttem beavatom az életembe. –Szerintem meg fog lepni, de neki nem átlagos munkája van. FBI ügynök, Andrewnak is ő segített bejutni. Innen a rengeteg ismerős, mivel sok helyen megfordult már. Bár Tomas nem tudja mi a pontos munkája.

-          Istenem, értem már miért nem akartál csalódást okozni neki. – elhallgatott, megrázta a fejét – Miattam vagy, fogalmazhatunk úgy, apád ellensége. – összeszorított ajkakkal ismét helyeslően biccentettem. – Sajnálom.

-          Már felfogtam a gondolatot, sokat őrlődtem magamban. Én döntöttem így. – éreztem, hogy gyűlnek a könnyek a szememben, most azonban nem akartam sírni.

-          Várjunk csak, hiszen megkérhetnéd, hogy segítsen nekünk. – emelte rám a tekintetét.

-          Szerinted nem gondoltam még rá? És utána? A saját lányát vigye börtönbe? Vagy ráakadjanak ezek az emberek? Hidd el, van elég ellensége. – szinte elhalt a hangom, a parton lévő embereket pásztáztam. Mind jól érezték magukat.

-          Felfogtam. Akkor mesélj róla, süt rólad, hogy imádod. – vigyorgok és eszembe jutott egy gyönyörű emlék.

*Már majdnem egy hónapja nem találkoztam az apámmal, egyedül éreztem magam tőle, kicsit szomorkás hangulatom volt. Ez volt az eddigi legtöbb idő, amit külön töltöttünk, hisz akár egy nap szabadságakor is hazajött hozzánk. Anya minden alkalommal próbált a kedvemben járni és felvidítani, viszont neki sem volt könnyű kibírnia ezt az időszakot. Éppen palacsintát sütöttünk, amikor valami zajt hallottunk a hátsó ajtó felől. Édesanyám a sütővel a kezében fordult meg, amikor meglátta az apámat a bejáratnál vigyorogni. Épp akkor dobta fel a tésztát, ami a földre pottyant, így ehetetlenné vált. Az én szívem megdobbant, onnantól kezdve egyre hevesebben vert. Futva indultam felé, meg sem álltam időközben kinyújtott karjaiig. Sírtam, azt kiáltozva "Megjött, itthon van az apukám! ". Anya otthagyta a konyhát, kikapcsolta a lehető leggyorsabban az elektromos tűzhelyet. Felemelt, úgy szorongatott tovább, miközben beljebb araszolt az étkező részbe, ami egyben volt a konyhával. Összeölelkeztek a szüleim, én pedig ott voltam kettőjük szorításában és iszonyatosan örültem neki, hogy megérkezett. Pár perc után letett, elrakta az útból a táskáját, majd nem ült le pihenni. Egyenesen hozzám jött az asztalhoz, ahol rajzoltam. Anyának vissza kellett mennie a sütéshez, hogy elkészíthesse az ételt. A másik szülőm rólam érdeklődött, megnézte a rajzomat, sőt meg is dicsérte.

-          Teríthettek. – mosolygott felénk a konyhában lévő. Bólintottam.

Együtt tettük a helyükre szép sorban a tányérokat, evőeszközöket, s legutoljára az üvegpoharakat. Édesapám mindenben segített, mert a polcokat nem igazán értem még el. Egy családként ettünk, az asztalnál jó hangulat uralkodott, nagyon boldog lettem hirtelen. Az előző hónap nehézségei eltörpültek a mostani érzéseim alatt.

-          Mit csináljunk evés után, kicsim? – fordult felém miután lenyelte a falatot.

-          Induljunk küldetésre a kertben! Én leszek a legjobb ügynöknő. – nevettem fel, már alig vártam, hogy befejezhessük az evést.

-          Jól van, de csak a játékban. – figyelmeztetett óvatos mosollyal arra, hogy nem szeretné, ha ezzel akarnék foglalkozni. Számomra semmi több nem volt, mint móka.

Az udvarra is velem tartott, egyszer sem mondta vagy célzott rá, hogy fáradt lenne. Én pedig örültem a sok időnek, amit velem tölt. Kúsztunk a fűben, a kezünkkel fegyvert formázva lőttünk a képzeletbeli rosszfiúkra, és egy almát kellett visszaszereznünk tőlük kincs gyanánt. Anya is kijött, figyelt bennünket, nagyokat nevetett, olykor beszállt a játékunkba. Sőt még egy kis indián sátor felállításában is segédkezett. Ez lett a mi kis főhadiszállásunk. Amint lemenőbe került a nap, nekiálltunk kis tábortüzet gyújtani a grillsütőn. Vicces kalandra sikeredett, ugyanis a vacsorát is azon sütöttük meg. Mind hulla fáradtan dőltünk ágyba. Ennyire felhőtlenül talán az óta sem éreztük magunkat.*

-          Most mesélj egy kicsit te is. – a lábamat figyelve turkáltam a homokot.

-          Nekem is vannak csodás emlékeim, de mivel a szüleim elváltak nem túl nagy a tárház. Persze mindkét szülőmet és a féltestvéreimet is imádom, a nővéremmel együtt. – kezdett felengedni és beengedni az életébe – Én énekeltem az esküvőjükön, talán onnantól kezdve támogattak igazán a karrierem megvalósításában. Dicsértek, velünk foglalkoztak a saját lagzijukban. Még a vendégeknél is előrébb valóak voltunk. Aztán elváltak. Édesapám újra nősült, így lett egy nagy családunk, és aminek minden tagját szeretem. Ünnepekkor összejövünk, jól érezzük magunkat, együtt főzünk. Viszont mire ezt elértük, hosszú utat kellett bejárnunk. – mesélte egész komolyan, bár olykor vigyorféle húzódott az ajkára.

-          Szóval egy esküvőn lettél felfedezve? – nevettem kissé, ő komoly arckifejezéssel bámult.

-          Igen. Bajod van vele? – elengedte magát, Eric is nevetett, ami megnyugtatott, mert egy pillanatra azt hittem valami rosszat mondtam.

-          Nekem ugyan semmi. – tápászkodtam fel, rúgtam egy kis homokot a lábára és az integető társaink felé vettem az irányt. Alig vártam, hogy érezhessem a langyos vizet a bőrömön. Több sem kellett, jött utánam.

Négy óra felé értünk vissza a hotelba, s úgy döntöttünk elmegyünk valahova szórakozni. Mikor legutóbb bulizni voltam, Eric lakásában ébredtem, jött az üzenet, betörtünk a svéd palotába és nézzük csak, most San Franciscoban vagyunk. Kész agyrém. Próbáltam ettől elvonatkoztatni, hisz nem lehet, hogy a történelem megismétli önmagát. A gondolatmenetem őrültségét elindultam lemosni egy frissítő zuhannyal. Utána beleburkolóztam a törölközőmbe, a szekrényhez mentem. Nem sok ruha közül választhattam, csak azokból, amiket az Union Square-en vásároltam. Egy fehér, felül szűk, pántos, alul bő, térd fölé érő szoknyát választottam. A tükör előtt megpördültem benne, az anyag szinte repült körülöttem, úgy gondoltam ez megfelel. Egy szürke magassarkúval párosítottam, ezüst fülbevalóval és karkötővel. A hajamba, mint mindig hullámokat készítettem és utolsó lépésként egy leheletnyi sminkkel zártam. Calvina üzenetére lettem figyelmes, kért menjek át hozzá. A táskámat az asztalon hagytam, megnéztem magam még egyszer a tükörben, majd kiléptem az ajtón. Átvágtam a folyosón, kopogtam a szobában, végül azonnal benyitottam. Az olasz lány ismét egyenes, csillogó hajjal állt előttem, a sminkje is tökéletesen el volt készítve.

-          Miért hívtál? – kérdeztem meglepve, most nem éreztem magam rosszul mellette, mert én is készültem.

-          Ruha ügy. – nevette el magát, én pedig összeszorított szemöldökkel vigyorogtam. Hátrafordultam körülnéztem a kitett ruhákon. Aztán azon, ami rajta volt.

-          Miért nem a kéket veszed fel, az sokkal jobban kiemelné ezt a sminket. – tanácsoltam, aztán kopogtak.

Saade és Andrew jött be a hívásunkra. Drew lazára vette, farmer és póló, valamint egy drága óra volt a karján. Az énekes sem öltözött ki, de nem is volt olyan egyszerű szettben, mint a barátja. Fehér felső volt rajta, fekete nadrággal és fekete vékony kabáttal, a nyakában pedig egy síp alakú medál lógott ezüstláncon.

-          Indulhatunk? – kérdezték egyszerre, felettébb jó kedvük volt.

-          Természetesen, csak visszamegyek a táskámért. – elrohantam a kis szütyőért.

Benyitottam felkaptam az asztalról, bezártam az ajtót és siettem vissza a liftekhez. A kölcsönzött autóval mentünk, nem volt konkrét célunk. Egy helyen, ahol nem voltak sokan megálltunk, bezártuk a kocsit és bementünk a bárba. A popsztár már a bejárat után pár lépéssel táncikálva sétált tovább. Tényleg nagyon kedvcsináló volt a zene, aktuális sláger. A pulthoz érve rendeltünk, s míg megérkezett táncoltunk kicsit. Közel maradtunk egymáshoz, nem engedtünk be a kis körünkbe senkit. A mozgás hevében egymásnak ütköztünk, de a kelleténél többször a srácokhoz.  Mikor megérkeztek az italaink, egy négyes kis asztalhoz tartottunk. Calvina leült, én úgy gondoltam a mellette lévő hely tökéletes lesz számomra. Azonban Saade is arra a székre pályázott, viszont egyikünk sem vette észre a másikat. Így pontosan a szék előtt egymásnak ütköztünk. Bosszúsan néztem rá, ahogy ő is rám. Végül mikor felfogtuk a dolgot, hogy nem erre számítottunk, inkább felnevettünk. Nagyon közel ácsorogtunk, alig volt közöttünk pár centi, a barna szempárjába vesztem, ahogyan talán ő az én zöld szemeimbe. Végül elkaptuk egymásról a tekintetünk, zavartan átadta nekem a helyet, aztán leült mellém. Magunkhoz vettük az italainkat, aztán koccintottunk. Nem sokkal később elfogytak a poharak tartalmai, így rendeltünk újakat. Míg megérkeztek ismét a tánctérre siettünk. Táncoltunk, az alkohol kezdett hatással lenni ránk. Legalábbis rám. Amikor megérkezett a következő kör megfogadtam, hogy nem iszom meg az egész pohár tartalmát.

 Power And Control

Amint leültünk és belekortyoltunk az italba, a pult és a bejárat között Drew felfigyelt pár kigyúrt, sima utcai ruhában lévő emberkére. Nem egy karját díszítette tetoválás. Felhívta rá a figyelmünket.

-          Srácok, nem vagyok paranoiás, de szerintem mennünk kéne. – közölte félig suttogva. Mire Landry helyeselni kezdett.

Eric fogta a pénztárcáját, kivette belőle körülbelül a fizetendő összeget, és a pohár alá dugta. Ez mind aközben történt, míg összeszedtük magunkat. Elgondolkoztam merre menjünk ki, hogy ne vegyenek észre.  Valahogy a tömegen keresztül kéne. Az adrenalin kezdett lüktetni az ereimben, éreztem, ha észrevesznek, teljesen fel fogok pörögni. Levettem a cipőm az előzőekből tanulva, Calvina elgondolkozva figyelt, inkább követte a példám. A hirtelen nekiinduló társaságunk, ha a tömegben is mentünk, felkeltette a férfiak figyelmét. Szerintem azonnal felismertek bennünket, mivel elindultak utánunk. Pánikba estem, futni kezdtünk a tömegen keresztül mindenkit fellökve. Még szerencse, hogy ezeknek a barmoknak nincs sok eszük és követtek, minthogy az ajtóba álltak volna.  Kissé lemaradtam, én voltam az utolsó, aki át tudta verekedni magát a tömegen. Végigszaladtunk a kis utcán, kissé messze parkoltunk. Eric próbált bevárni, a többiek csak ekkor fordultak meg.

-          Szét kellene válnunk! Úgy nehezebben kapnak el. – lihegve kiabált hátra Evans. Megint a hülye szétválás.

-          Most nem engedhetjük, hogy bárki is egyedül maradjon, mint legutóbb. Váljunk csak kétfelé! – üvöltöm teljes erőmből futás közben. A gyomrom kavargott az italtól, az üldözők pedig a nyomunkban voltak.

-          Rendben. Gyere velem Oliv! – a sztár elkapta a kezem és a másik irányba rángatott, míg Andrew egy pillanatra

aggódva állt meg, minket nézett. De végül rábólintott, ugyanis mögöttünk már ott voltak a férfiak.

Igyekeztem sietni, de valahogy nem éreztem a lábam alatt a talajt, ahogyan szerintem a többiek sem. Mondjuk nekik szerencséjük volt, ugyanis náluk volt a kocsi kulcs. Nem sokáig bírtam a futást, de Eric csak rángatott maga után, majd belátta ez így nem jó. Inkább bevezetett egy kis butikba a kanyar után, talán nem vettek észre. Kissé döbbenten nézett az eladó, hisz izzadtak voltunk a mozgástól és lihegtünk is, mint egy kutya. A kirakaton keresztül láttuk, ahogy az emberek elmennek az üzlet előtt. Megkönnyebbültünk, és kifújtuk magunkat.

-          Esetleg segíthetünk valamiben? – sétált közelebb az eladó a szandáljával kopogva, igen furán méregetett minket, hisz a ruhánk nem adott okot a helyzetünkre.

-          Nem. – horkantunk rá szinte egyszerre a megszeppent nőre, aki inkább hátrált. Mi pedig kisétáltunk, vissza, amerről jöttünk.

A kis üzlet előtt felvettem a lábamra a cipőm, az énekes karjában kapaszkodtam közben. Felálltam vele szembe, ő ezután elindult.

-          Vajon mi volt ez az egész? – fürkésztem kíváncsi pillantásokkal, elnehezült végtagokkal próbáltam beérni.

-          Fogalmam sincs. Megegyeztem Jame Alis-el. Gondolom ez figyelmeztetés volt, nem vár tovább. – a hangja mély és komoly lett, szinte ridegen beszélt. – Beszélnem kell vele, a csapat felfogta a dolgokat. Odaadnád a telefonod? Az enyém tönkrement.

-          Persze. – a táskámban kezdtem turkálni, kotorászni, végül eszembe jutott, valószínűleg Calvina üzenete után nem tettem el és az asztalon hagytam. A fenébe, nem hiszem el. – Nincs itt.

Eric is bosszús pillantást vetett felém, majd meglágyult. Én dühös voltam magamra, mert így nem csak a megbízóval, de még Drew-val sem vagyunk képesek beszélni.

-          Mi lesz most? – kezdtem kiakadni – Visszamegyünk a szállodába? Szerintem ott keresnek minket legelőször. – saját kérdéseimre is válaszoltam.

-          Visszamegyünk, minden csomagunkat, és ott lévő holminkat elhozzuk. Aztán egy másik helyre megyünk, és beszélünk Jame-el. – magyarázta el a tervét, ésszerű volt.

Bólintással jeleztem, ezzel teljes mértékben egyet értek. Ez a rész pedig azt jelenti a napokban muszáj lesz cselekedni. Félelemmel tölt el az egész, miszerint nem vagyok tisztában az eseményekkel, amik történhetnek ezek után.  A srác látta rajtam a kétségbeesést, kicsit meginogtam. Amint rám emelte az utcai lámpafényben is csillogó barna íriszét, megláthattam nála is ez a helyzet. Kölcsönösen egymást figyeltük, s szinte egyszerre nyújtottuk a másik felé a kezünket. Ezen elmosolyodtunk, természetesen elfogadtuk a gesztust. Ujjaink összefonódtak, az érintése szinte teljesen lenyugtatott.
Jól gondoltam délután, nem kellett volna szórakozni menni. Még hogy nem fordulhat elő még egyszer. Bár végiggondolva, akkor is kerestek volna minket, ha a fenekünkön maradunk.

13. fejezet ~ Élni az életet | Part 2 |

Új fejezettel érkeztem nektek. Remélem jól telik a nyaratok és sok élménnyel gazdagodtok. Mint például az új rész elolvasása.:) Köszönöm szépen az előző kommentet szokásomhoz híván válaszoltam rá és természetesen nagyon örültem is neki. Aki itt van és olvassa a történetet szeretném megkérni, hogy hagyjon nekem pár sort a hozzászólásoknál vagy esetleg a chatben.:) Nem is tudjátok mennyire örülnék neki. Most pedig a fejezet második fele már olvasásra készen.:)

Kellemes olvasást!

Ride

Zörgésre eszméltem, felemeltem a fejem, de a fájdalom szörnyen belehasított, így visszaroskadtam a párnára. A fejemhez szorítottam a puha anyagot, az érzés azonban nem távozott, szüntelenül sajgott. Megpróbáltam óvatosabban felállni, azzal lassú léptekkel botorkálni kezdtem a szőnyegen. Eltelt pár perc, mire odataláltam a sporttáskámhoz. Kis kotorászás után a kezembe akadt a fájdalomcsillapító, kinyomtam a levélből egy szemet. Volt egy üveg ásványvíz az éjjeliszekrényemen, bevettem vele a tablettát. Visszaültem az ágyra, kezdtem jobban lenni. Kezembe emeltem a telefonom, hogy megnézzem a már jó ideje kapott üzenetet. A feladó neve helyén Saade volt, kíváncsian olvastam bele.

Emberek folytassuk a városnézést, ha van kedvetek. Reggel 9-re legyetek a bejáratnál. /E

Hitetlenül megráztam a fejem, gondolom mindegyikünknek elküldte. Hosszan pislogtam, miközben felelevenítettem a tagnapi napot, majd az estét. Tekintetem az órára szegeztem, tágra nyílt a szemmel figyeltem, ugyanis volt tíz percem összekapni magam. Fájó fejjel rontottam be a fürdőbe, ahol rekordidő, öt perc alatt zuhanyzással együtt végeztem. Felöltöztem egy bordó nadrágba és egyszerű világoskék felsőbe. Szempillaspiráloztam, megfésültem a hajam és már loholtam is az ajtó felé. Bezártam magam után, de amikor megfordultam a lélegzetem is elállt. Pislogtam párat, a liftet váró lányt nézve. Belépett a kinyíló ajtón és az ujjait a földszinti gombra helyezte. Megnyomta, én gyors léptekkel átszeltem a távolságot és mielőtt becsukódott volna az ajtaja megragadtam és beléptem Calvina mellé. Míg ő barátságosan mosolygott, én csak bámulni tudtam. Olyan oldalát mutatta meg, amit eddig nem láthattunk. Gyönyörűen vasalt fekete haja a vállára omlott, a tompa világításban is fénylett. Ruhadarabjai lazák voltak egy városnézéshez, mégis divatos volt, valamint vonzó is a tekintetnek. Nem vitte túlzásba a sminkelést, mindössze a hosszú szempillái és a piros ajka jelezte, hogy van rajta festék. Mellette kicsit lepukkantnak éreztem magam.

-          Megleptelek? – utalt vidáman a szótlanságomra.

-          Hát hogyan is fogalmazzak. Borzasztóan. – óvatos mosolyra húztam a szám.

-          Örömmel hallom. – leértünk, a hotel ablakai kerültek elénk, megfordulva a bejárat felé vettük az irányt.

-          Mire ez a hirtelen változás? – kíváncsiskodtam tovább rosszindulat nélkül, messzebbről már láttam a két srácot.

-          Nő vagyok és erre már rég nem volt alkalmam. És persze a világ egyik legnépszerűbb városában vagyunk meg kell adni a módját. – levitte a hangsúlyt, egyre közelebb kerültünk a társainkhoz, de még azelőtt kibökte a mondandója befejezését mielőtt melléjük értünk és bármit hallhattak volna a beszélgetésünkből. – Valamint el ne felejtsem, van két nagyon vonzó szingli a társaságunkban.

Megtorpantam, szinte tátott szájjal meredtem az előttem sétáló olasz lányra. Nemrég mind a kettővel össze akart boronálni, most pedig rájuk hajt. Érthetetlen számomra. Landry nem várt meg, így kocogva értem be. Andrew és Saade meglepetten pillantott az előttük lévőre. A lány most olyan messzinek tűnt, mindenesetre nagyon szépnek is. Bókok hadát kapta az autóig érve, aztán végül elindulhattunk San Francisco többi részét is felfedezni. Utazásunk alatt végig maximumon volt a rádió, énekelgettünk és jól éreztük magunkat. Délelőtt nincs sok kocsi, így könnyen elértünk az első állomásunkhoz. Drew leparkolt, vigyorogva szálltam ki a fényképezőmmel. Tiszta idő lévén gyönyörű képeket készíthetek a Golden Gate hídról. Lassan felsétáltunk a pirosra festett vasakkal készült átjárón. A víz hullámzott alattunk, a látvány magáért beszélt, le sem tettem a kis fotókészítő szerszámom. Kicsit azért zavaró volt Calvina, aki mindig a fiúk között sétált és folyamatosan igyekezett felkelteni a figyelmüket. Mi üthetett belé?
Időközben annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem már átértünk a hídon. Ekkor tudatosult bennem, hogy kezdek elfáradni. Ezzel nem voltam egyedül, így lassan visszafordultunk az előbbi irányba. A fél út megtétele után a popsztár beért, bűnbánó képet vetett rám. Megemeltem a szemöldököm, emlékeimben megjelent a tegnap este.

-          Figyelj Oliv, sajnálom a tegnap éjjelt. – tette zsebre a kezét, óvatosan hátrapillantottam Andrew az olasszal beszélgetett.

-          Túlreagáltam. – megrántottam a vállam. Most megint normális és ezzel lassan az őrületbe kerget. Nem vagyok képes kiismerni.

-          Akkor is bocsáss meg. Mindig a munkatársam voltál. Tényleg elhamarkodottan ítéltem. – újabb megdöbbenés. Mi folyik itt? Mély lélegzetet vettem, majd azonnal kifújtam azt. Éreztem a sok jármű okozta keserű illatot.

-          Rendben. – halványan mosolyogtam, amivel a velem szemben lévő sem bírta tovább.

-          Tudod az emberek többrétegűek. Senki sem ilyen vagy olyan. Nekem is vannak fura dolgaim. – magyarázta mutogatva, engem égetett a vágy, hogy rákérdezhessek.

-          Például?

-          Komolyan tudni szeretnéd? – bólintottam.

-          Sokszor ítélsz elhamarkodottan? – szegezem azonnal neki a kérdést.

-          Eléggé, ez egy rossz szokásom. – mondja, körbenézett a tájon, majd rám figyelve folytatta – Azt hittem egyszerű lesz szembenéznem a mi kis kalandunkkal, de nem az.

-          Nos mégis úgy tűnik, mintha lazán kezelnéd.

-          Szeretném, ha ezt látnátok. Ez által én is képes vagyok elhinni, hogy menni fog. – lágy mosoly búvik a szája szélén – Most én jövök. Te is sokszor vagy elhamarkodott?

Hirtelen szégyellni kezdtem magam, elfordultam. Nagyot lélegeztem, de muszáj volt megfordulnom.

-          Én is eléggé. Szerintem minden emberben van. És már azelőtt ítéltem, hogy találkoztunk volna. Eleve egy felfuvalkodott popsztárnak gondoltalak, talán azért kezdődött így a kapcsolatunk. Tény, két ember kellett hozzá és te sem viselkedtél velem fényesen. – jegyeztem meg.

-          Mert én is azt gondoltam, egy beképzelt fiatal gyakornok vagy, aki azt hiszi, bármit megtehet vagy mondhat. – ráncok keletkeztek a homlokán.

-          Komolyan? – hüledeztem.

Pontosan mielőtt folytathatta volna bármelyikünk is ezt a beszélgetést, mögöttünk mid a két személy egyszerre kiabálta, hogy balra menjünk a kikötő felé. Megfordultunk, Evans és társa beért bennünket. Kérdezték ugyan miről beszéltünk, mi csak annyit válaszoltunk: "Semmiről." A hatalmas hosszan húzódó falécekből készült kikötőben sétálgattunk. A vízen úszó luxushajókat figyelve teljesen más felé terelődtek a gondolataink és maga a beszélgetés. Egyre fáradtabbnak éreztük magunkat a rengeteg gyaloglásban, lassan következett az ebédidő is, így beültünk egy kis étterembe az út mentén. Calvina a két srác között foglalt helyet, de egyfolytában Andrew-val beszélgetett, sűrűn mosolygott. Amikor azonban a srác elhagyta az asztalt pár percre Eric felé fordult. Látszólag a sztár nem élvezte a reflektorfényt, nem nagyon foglalkozott az olasz lánnyal, inkább türelmetlenül várta az ételt.  Rejtve megráztam a fejem, nem értem miért jó ez a barátnőmnek, lehet napszúrást kapott. Mindegy is nem bírtam tovább nézni, megköszörülve a torkom beszélgetést kezdeményeztem. Leeshetett neki, s inkább visszaállt a régi énjére.

Egy órával később Drew vigyorogva tette le a villáját, körbekémlelt a kis teraszról, ahol ültünk. Jókedvűen nyugtázta, hogy innen látja a homokos tengerpartot. Annak irányába mutatott, mi követtük a kézmozdulatot. Valóban nem messze elterült egy hosszan húzódó, nem tömött, fehér homokos partszakasz. Ebben a melegben hívogatóan hatott az emberre.

-          Holnap lenézhetnénk ide. – közölte Saade a poharát markolva. Alapjáraton nem értenék ezzel egyet, de már úgyis mindegy, ha az elmúlt harminchat órára gondolok.

-          Felőlem. – rándította meg a vállát Drew, s még azzal a mozdulatsorral hátradőlt a székében.

Helyeslőn bólintottam, végül Landry is adott jelet arra, hogy mehetünk. Ezt meg is beszéltük. Az ügynök egy intéssel magunkhoz hívta a pincért a számlánkkal együtt. Kifizette és jutányos borravalót is hagyott a részére. Elhagytuk a teraszt folytatva utunkat a móló szélén. A szemünk elé tárult az a kis sziget, amelyen az Alcatraz börtön helyezkedik el. Lefotóztam, de nem mentem tovább jó alaposan szemügyre vettem a társaságommal együtt.

-          Nyomasztó. El tudom képzelni, hogy a tetteink miatt, amiket majd elkövetünk, itt raboskodunk. – hunyorítok a délutáni napfényben, teljesen elcsüggedve.

-          Vagy egy ehhez hasonlóban. – mormogja mellettem a popsztár.

-          Ugyan ne legyünk ennyire pesszimisták. – nevet Calvina miközben inkább tovább indulunk. Még egy darabig látjuk az építményt.

Andrew meg sem szólalt, csak meredten nézett maga elé mialatt sétáltunk. Nyugtalanító, talán már kínos csend telepedett ránk. Természetesen mind tudjuk, hogy ide nem kerülhetünk, mert múzeummá alakították. Azonban ez nem garantálja azt, hogy más börtönbe sem. Megérkeztünk egy hatalmas kilátóhoz. Volt felvonó és lépcső is. Nem voltak sokan, de úgy döntöttem én inkább a lépcsőzésnél maradok, így nem törődve semmivel elindultam felfelé. Gondolataim megtörésében az énekes segített.

-          Gyalog mész? – helyeseltem – Veled tartok. Szeretném folytatni a beszélgetésünket.

Ketten indultunk felfelé, a másik két személy hamarabb és kényelmesebben szeretett volna felérni és látni a csodás lépképet.

-          Tényleg?

-          Persze. – kapaszkodott bele a korlátba a lépcsősoron. Belassítottam és figyeltem rá. – Hagyjuk most, ki mit gondolt a másikról, csak beszélgessünk. Miért pont asszisztens akartál lenni Tomasnál?

-          A gyakorlat miatt, arra mindenképp szükségem van. – meglepően jól lehet vele beszélgetni, amikor engedi.

-          Tehát nem tervezel sokat időzni velünk, mindössze amennyit muszáj? Hogy bírjuk majd nélküled? – most talán félig kötekedős hangnemet váltott.

-          Ugyan, ez még nincs eldöntve. Attól függ, hogy viselkedsz. – nyújtottam rá a nyelvem akár egy óvodás.

-          Hm, még meggondolom, hogy szeretném, hogy maradj-e.  – vállon ütöttem, mire kicsit túljátszva felszisszent. Időközben az utolsó lépcsőfokokat tettük meg.

-          És hogy akadtál a cégre? – vigyorgott rám kíváncsi barna tekintetével.

-          Apám segített, ismerte Tomot és megkérdezte. Jó kapcsolatai vannak. – megrántottam a vállam jókedvűen.

A kilátó tetején sétáltunk a széle felé, oda ahova Evans és az olasz már felért. Ismét elővettem a kis kamerám és szüntelenül kattintgattam. A magaslaton a levegő jobban járt, így kellemes idő volt fenn. Befejeződött a beszélgetésünk, azonban mindketten tudtuk nemsokára folytatjuk. Körülbelül háromnegyed órát voltunk az építményben, aztán a hosszú kikötői utat visszafelé is megtettük. Egyszer csak valami csobbant a vízben, odakaptam a tekintetem.

-          Fenébe! – Eric lehajolt a vízhez és kiemelte a drága telefonját. Már elkezdtem gondolkozni a tapsoláson, végül inkább nem tettem.

-          Gratulálok! – nevetett Drew, vele együtt felnevettünk mi lányok is.

-          Majd vehetsz újat, ha visszaértünk Stockholmba. – ötletelt Calvina a hasát fogva.

A népszerű pufogva próbálta működésre bírni a készüléket, de nem sikerült. Hát legközelebb vigyáz rá. Az autóba beszállva a hotelba indultunk.